Regisztrált alvállalkozók száma : 1190
Kis Izolátor
Wavin
Festnet
Magyar Irodapiac
 

TISZTELT LÁTOGATÓ!

        2000. óta foglalkozunk építőipari/épületgépészeti kivitelezéssel. Ez idő alatt önhibánkon kívül, a fizetési morál és a generálkivitelezők nem fizetési szándéka miatt már két cégünket számolták fel.
Munkánk során, nagyobb, átfogó építőipari munka alkalmával többször tapasztaltuk, hogy nagyon nehéz, sőt sokszor lehetetlen jó szakembereket (alvállalkozókat) találni.
Többek között ez késztetett arra, hogy az Önök hathatós és tevékeny részvételével egy olyan szakágak és régiók szerinti kereső oldalt szerkesszünk, melyben könnyen és gyorsan megtalálhatják a megfelelő cégeket, illetve társvállalkozókat. 

          Több ehhez hasonló keresőoldal létezik már az interneten. Az ezeken való keresés sokszor nem vezet eredményre, mert az oldalakon nagyrészt a tőkeerős cégek, illetve a karbantartás hiánya miatt aktualitását vesztett, vagy hiányos adatok szerepelnek az alvállalkozókról (egyéni vállalkozók, betéti társaságok, közhasznú közkereseti társaságok stb.). Sajnos azok a kis- és középvállalkozások, akik a tőkeerős, úgynevezett generálkivitelező cégeket kiszolgálják, jelenleg csak szájról szájra terjedő, hosszas keresés után találhatóak meg, mely keresés sokszor eredménytelen.

      E szakmai oldallal azt is célul tűztük ki, hogy felkutassuk és nevesítsük ezeket a cégeket, (az úgynevezett szürke eminenciásokat) akik a munkák nagyrészét kiváló szakmai felkészültséggel végzik el. Nem titkolt szándékunk, hogy egyfajta egységbe próbáljuk tömöríteni ezeket az alvállalkozókat.
     Szeretnénk ezt a több helyen fellelhető adathalmazt egy kizárólag szakmai típusú oldalon megjeleníteni, valamint a benne szereplő cégek elérhetőségeit, adatait havi szinten karbantartani, építőipari tevékenységüket folyamatosan figyelemmel kísérni, arról tájékoztatást adni.

          Hamarosan eljön az az idő amikor azok a cégek, vállalkozások amelyek nem lesznek jelen az interneten nem lesznek megtalálhatóak sem és az információk sem jutnak majd el hozzájuk. Így nagymértékben lemaradnak az amúgy is kiélezett piaci versenyben, a munkákért folytatott harcban, vagy csak nagyon alacsony díjazású, kizárólag SZUB alvállalkozói szerződéseket tudnak majd kötni.                  

          Az oldalon belül létrehoztunk egy fórumot, ('FÓRUM' menüpont melyben a regisztráció ingyenes) ahol szeretnénk ha elmesélnék és közzétennék a pozitív, illetve a negatív tapasztalataikat azokról az élményekről (fizetési morál, nem fizető cégek stb.) melyeket így vagy úgy a cég működésével kapcsolatban átéltek. Ezek a tapasztalatok intő példaként szolgálhatnak azoknak az alvállalkozóknak, akik még nem sétáltak be egy ilyen cég csapdájába.

 

       Várjuk szíves ajánlásaikat (küldjék el e-mailen, a 'KAPCSOLAT' menüpontban, Tölcsér Éva hírszerkesztő címére) azokkal az építőipari hírekkel kapcsolatosan, amelyeket érdemesnek tartanak az oldalra ellátogató közönség tudomására hozni.


Az alvallalkozo.com

 

honlap elkészítésével egy olyan szakmai internetes információs kereső oldalt hoztunk létre, ahol az építészetben és gépészetben könnyen, gyorsan és egyszerűen találhatja meg az Önnek megfelelő szakipari cégeket, vállalkozásokat.

               Szeretnénk elérni, hogy a weboldal börzeként működjön és rátaláljanak egymásra az alvállalkozók, illetve társ-alvállalkozók, továbbá széles körben megismerjék szolgáltatásaikat, valamint amelyik cég igényli ('JOGSEGÉLY' menüpont) annak szerény éves díj fizetése ellenében jogi segítséget is adjunk.

 

Az alvallalkozo.com oldal

Önöknek, Önökért,

csak az Önök tevékeny részvételével lesz életképes és csak Önökkel tud az építőipar egyik mértékadó szakmai és morális szűrőjévé válni.

 

 

  •     Kedvezményes alapcsomag: cégnév,cím,telefon-faxszám, e-mail cím, és web oldal.
  •     Bővebb megjelenés, (referenciák, képek, megjegyzés-rovat) ingyenes jogi tanácsadás lehetősége

   

Amennyiben a megjelenéssel kapcsolatban bővebb információkat, tájékoztatást szeretne kapni,

kérem lépjen be a 'KAPCSOLAT' menüpontba.

 

Sok sikert kívánnak az alvallalkozo.com munkatársai!